Éppen a hétvégén lesz az egyik legnagyobb bajai ünnep, a halászlé fesztivál. És az elmúlt 2 évben szégyenszemre nem is írtam még a környékről, ahol születtem, iskolába jártam és felnőttem. Pedig megérdemli, hogy beszéljünk róla, mert nagyon hangulatos kisváros, közvetlenül a Duna partján.. Igazi mediterrán, vizi város macskaköves főtérrel, szűk utcácskákkal és gyönyörű klasszicista stílusú polgárházakkal. És nem mellesleg - ezért majd többen megköveznek - de a halászlé őshazája. Legalábbis a tésztás verzióé mindenképp.
Merre felé is?
Szóval Budapesttől délre ( légvonalban 146 km) járunk, a Duna mellett. Autóval vagy az 51-es úton a Duna bal partján, vagy az M6-os autópályán , a Duna jobb partján jutunk el ide a leggyorsabban. Autópályán Budapesttől nem egész 2 óra alatt elérhető a város. De lehet vonattal és busszal is ide érkezni. Vonatos élményeim elég régiek, akor még 4 óra kellett a Déli pályaudvarról, busszal is kb. 4 óra lehet.
Főtér vagyis Szentháromság tér
A sokat fotózott és talán a legtöbb ember Bajáról ezt a képet ismeri : bazaltkockás főtér régi épületekkel. A sok-sok régi épület között találjuk a Grassalkovich palotát, ami ma a polgármesteri hivatal, a Duna-szálló, apró kávézók, éttermek körbe-körbe a tér körül. A polgármesteri palota előtt az igazi gyerekmágnes, a mai kor főterének elmaradhatatlan eleme, a szőkőkút. A főtér egyik oldalán már a Sugovica és a Petőfi-sziget látható. A tér másik oldaláról indul a sétáló utca, Eötvös utca. Ez visz minket tovább a Tóth Kálmán térre. Innen indul a városnéző kisvonat, ami nemcsak gyerekeknek igazi élmény. Az utóbbi évek felújításainak köszönhetően ez a rész vagy teljesen autómentes vagy forgalomcsökkentett, szóval igazán gyerekbarát. A Tóth Kálmán téren található Baja egyik játszóháza is ( templom mellett ), ha ne adj isten rossz idő lenne.
Déri-kert
A belváros eltáveszthetetlen pontja, ha az ember gyerekkel van és hely kell, hogy szaladgáljon és kiugrálja magát. Árnyékos, kellemes kis park, játszótérrel és rengeteg térrel a szaladgáláshoz és bicajozáshoz.
Baja - Pandúr Ökopark
Pandúr Ökopark, Nagy-Pandúr sziget
Nagy dologra ne készüljünk, de gyerekekkel jó program lehet, hogy szaladgáljanak egy kicsit a nemrég készült több állomásos tanösvényen és a nem túl jó helyen lévő kilátóban lépcsőzzenek egy kicsit. Van mosdó. Érdekesebb szerintem a parkolóban hagyni az autót és tovább sétálni a Duna felé és egy kellemes egyórás sétával végignézni a parton sorakozó nyaralókat, víkendházakat. Sokan itt is élnek,ez egy életforma itt. Az ökoparkba a belépés egyébként ingyenes.
Petőfi-sziget
A szigetre a főtértől alig néhény méterre található autós és gyalogos hídon jutunk át. Találunk itt éttermeket ( Véndió, Vizafogó), sportpályákat, a városi uszodát és a művelődési házat, játszóteret is. A parton, jobb kéz felől sorakoznak a korábbi vállalati üdülők, balra a sziget másik felében pedig vizi sportra nyílik lehetőség: itt lehet kajak-kenut bérelni és bejárni a környéket. De aki kerékpárral szeretne körbejárni, az sem fog csalódni. Horgászat iránt érdeklődők is jó helyen járnak a szigeten, mivel a Bajai Horgászegyesületnél tudnak napi és hetijegyeket vásárolni.
Bajai csónakázás a Sugovicán
Aki nem szeret evezni, de mégis szeretné a várost megismerni a víz felől is, az is jó helyen jár a Petőfi-szigeten, mivel a Véndió étterem melletti stégről indul naponta többször egy evezős és egy motoros csónak: Sugo és Vica. Kb. 1 órás kirándulás, további információ a legnagyobb közösségi oldalon.
Türr István emlékmű és kilátó
Ez már egy sokkal szerencsésebb helyen elhelyezett kilátó, hiszen a Duna és a Sugovica találkozásánál található. Az autót letéve, egy 20 perces sátával jutunk ki a a kilátóhoz. Szinte végig árnyék van, úgyhogy nagy melegben is kellemes program, főleg hogy a túlparti életet, a Sugón evezőket is szemügyre vehetjük jó időben vagy egyszerűen csak ücsöröghetünk egy jót a gyerekekkel a lépcsőkön. A kilátó mellett játszótér található egyébként.
Baja - Duna-part - kötelező a hajónézegetés és kavicsdobálás
Hajómalom
A Bajai Hajómalom Egyesület nemrég renovált egy hajómalmot, azzal a nem titkolt szándékkal hogy a korábban itt folyó halászati életet bemutassa, felelevenítse. A halászati miniskanzent pedig a fent említett Türr kilátó mellett találjuk.
Strandolás
Ha tikkasztó nyári melegben járunk Baján, akkor a belvárosban a Sugó parton is strandolhatunk vagy a bajai Duna hídon átérve Duna-fürdőnél lekanyarodva az útról is találunk strandolásra alkalmas helyeket.
Kerékpározás
A főtéren lévő Tourinform irodában és a Petőfi-szigeten a Turisztikai Központban is lehetőség van kerékpár-bérlésre. Ha másra nem, csak a városnézésre is remek módszer a bicajozás, de hosszabb-rövidebb túrákat is tehetünk a környéken. A Duna mellett futó töltésen a szomszéd falvakba ( Érsekcsanád, Sükösd ) is elkerekezhetünk a gyerekekkel is biztonságos módon. Érsekcsanádnál a révnél megebdélehetünk vagy vacsorázhatunk az étteremben. De ebben az irányban tovább haladva akár Hajósig is elmehetünk, ahol az egykori érseki kastély vár minket, de ez már egy jó 60-70 km-s túra.
A Duna másik oldalán, Gemencben is tudunk kerékpártúrákat tenni a töltésen, de Pörbölynél az ökoturisztikai központban is lehet bérelni kerékpárt( ennek nézzünk utána indulás előtt).
Baja - Gemenci magasles
Gemenci erdő és erdei kisvasút
A bajai Duna-hídon átérve már Gemencben járunk, szóval alig 20 perc autózással a belvárosból már Pörbölyhöz érünk, ahol ökoturisztikai központ vár minket és az erdei vasút kezdő állomása. Több állomással rendelkezik a vonal, ahol játszótereket, megfigyelőtornyokat, pihenőhelyeket is találunk. Kisgyerekkel is jól járhatóak az utak, egyedül nagy esőzés után lehet sár.
Egész évben várják Baján a kedves vendégeket szabadtéri rendezvényekkel is, ha nagyobb gyerekünk van, érdemes ezeknek is utána érdeklődni ( februárban például a kolbászfesztivál ( nálunk ezt a családban a gyerekek kolbász-pesztiválnak hívják) , májusban jánoska-eresztés, júniusban utcazenész fesztivál, nyáron a főtéren szabadtéri színházi előadások stb. ).
Szóval, hajrá csomagolni és irány Baja!
Borítókép forrása: pixabay, a többi saját fotó.