Ha valamim nincs, akkor az az idő. Pláne mióta gyerekeim vannak. És gondolom ezzel még sokan vagyunk így. Ám mégis, nekem is vannak olyan dolgaim, amik csak viszik az időt. Pedig tudom, hogy nem kellene velük foglalkoznom. Az utóbbi egy évben bizononyos dolgokra már tudatosan mondok nemet.

Tudom, hogy ezekkel időt szabadíthatok fel magamnak, de mégis ott van bennem az érzés némelyek kapcsán, hogy akkor is kell néha 5 perc kikapcs és hadd csináljak én is azt, amit akarok. Aztán persze lesz abból 20 perc is és máris bánom, hogy egyáltalán foglalkoztam vele. Ilyen az ember, nem? :-)

Mostanság divat mindenféle kihiívásba belevágni, érdemes egy listát írnia mindenkinek magának, hogy neki milyen időrablói vannak. Hátha tud ezekből csalni magának napi fél órát is, ezeknékl sokkal értelmesebb dolgokra.

Lehet nemet mondani

1. felesleges hírlevelekre. Nekem ilyenek a 8-10 éve még mindig kapom boros hírlevelek. Már nem járok borkóstolós hosszúhétvégékre, nem érdekelnem mindenféle tanulmányok stb. . Szívesen megiszok egy pohár jó bort, de már nem ásom bele magam ilyen mélyen a témába. És hát van még néhány ilyen teljesen felesleges hírlevelem, amikről jól esett mostanság megválni.
2. időrabló emberekre. Szinte mindenkinek van ilyen az ismerettségi körében ( szomszéd, házmester, kutyusos bácsi az utca végén, büfés néni stb.). Ha nem tesz hozzánk, az életünkhöz akármi kis pluszt, akkor zárjuk rövidre ezeket a beszélgetéseket és ne töltsünk ilyen emberekkel fél órákat. Felesleges.
3. barátságokra, ismerettségekre, amik felett elmúlt az idő. Sokáig ragaszkodtam emberekhez és nem értettem, hogy ők miért nem ezt teszik. Ma már tudom, hogy egy jó barátság nem attól jó, hogy minden nap találkozunk. Egy jó emberi kapcsolathoz nem kell az, hogy minden nap beszéljünk. Néhány hete osztálytalálkozóm volt és ott mondta valaki nagyon klasszul, hogy szerencsére olyan az a közösség, hogyha ki is marad néhány év a beszélgetésben ( mert msáfelés sodort az élet, nagyon más élethelyzetben vagytok stb.), ha leültük újra, akkor ott tudjátok folytatni, ahol korábban abbahagytátok. Akivel ez nincs meg és tudom, hogy nyögvenyelős lesz újra felvenni a fonalat, azt szépen elengedem. Akivel pedig eltelik néhány hónap két találkozás között, már nem tiprom magam, hogy vajon miért. Örülök, ha újralátom.
4. a maximalizmusra. Sosem lesz tökéletesen tiszta a lakás; senki nem hal bele, ha a gyerek overálja a bokáján koszos; ha időnként pizzát rendelek ebédre és ha bébiételt eszik a legkisebb. Ne legyünk maximalisták, mert annak csak önmarcangolás a vége. Gyerek mellett úgysem úgy alakulnak a dolgok, ahogy tervezzük. Szinte sose :-)
5. egy olyan álomra, ami már nem aktuális. Sokszor akkor látjuk csak objektíven az életünket, amikor kiszakaadunk például munkából és egy-két évet otthon töltünk gyerekekkel. Távol mindenkitől. Akkor jövünk rá, hogy már nem akarunk majd osztályvezetők lenni, elég ha helyettesek leszünk vagy igazából inkább egy virágüzletet nyitnánk az utca végén.  Szerintem ez nem feladás, csak egyszerűen ahogy az élet, úgy mi is változunk. Már mást szeretnénk az élettől 1-2-3 gyerekkel a hátunk mögött.
6. a mindig, mindent egyedül csinálok hozzáállásra. Ha valamikor, akkor legkésőbb akkor, amikor családunk lesz, ideje megbarátkozni a delegálás szóval. Szóval bátran porszívozzon apa; segítsen megteríteni az óvodás korú gyerek és ha kell segítség, hívjunk takarítónőt, babysittert.
7. már nekem felesleges könyvekre, újságokra. Tudom, ez furcsán hangzik tőlem, aki imádom a könyv illatát és inkább valódi könyv, mint e-könyv, de már megtanultam elengedni,azt ami nem hozzám tartozik. Amire már nincs szükségem elajándékozom, beviszem a könyvtárba, adományboltba. Egy olyan könyv viszont még van velem ( Száz év magány), ami lassan 15 éve várja, hogy elolvassam. Többször nekifutottam és majd tudom, hogy eljön az én időm is.
8. olyan életre, amit mások szeretnének nekem. Nem ciki azt mondani, hogy nem megyek vissza dolgozni, csak ha betölti a gyerek a hármat vagy éppenhogy visszamegyek már dolgozni, mert nekem kevés, hogy otthon vagyok egy másfél évessel. A Te életed! Én is néha szörnyülködöm mások életén ( az én életfelfogásomból kiindulva), de teljesen felesleges. Semmi közöm hozzá és nekem sem jobb, sem rosszabb nem lesz az ő döntéseitől. Neked sem kell azzal foglalkozni, amit mások akarnak látni tőled a folytonos hülye kérdésekkel, tanácsokkal : mikor lesz harmadik; gyere gyorsan vissza dolgozni; maradj otthon sokáig a picivel; nem kellett volna már leadnod a szülési felesleget stb..

Szerintem a gyerekvállalás egy komoly méregtelenítés is az életünkben. Befelé fordulunk, csak azokra a dolgokra konventrálunk, főleg az első néhány hónapban, amelyek tényleg fontosak nekünk. Ami túl éli ezt a néhány hónapot, vagy aki kitart, az megmarad hosszabb távra is. De aminek vagy akinek mennie kell, azt érdemes elengedni.

Te mit és kit engedtél el, mióta gyerekeid vannak?