Félreértés ne essék, nem vagyok tökéletes és szerintem senki sem az. De mióta gyerekeim vannak, tudom hogy van hova fejlődnöm. És azt is tudom, hogy éppen azóta vettem fel néhány rossz szokást, mióta velük itthon vagyok. De az vesse rám az első követ, aki végigcsinálta már ezt a pár évet és azt mondja, hogy nem is nehéz ez :-)

Szóval a lenti lista szubjektív lista lenne, de mégsem az. Mert ahogy látom, sokan járnak hasonló cipőben. És ez nem szemrehányás. Egyszerűen csak tükröt tartok saját magamnak ( és egy picit másnak is), hogy miért is fáradunk el ebben az egészben. Miért emeljük fel a hangunkat időnként ( vagy gyakran). Miért zuhanunk hullafáradtan az ágyba nap végén.

1. Szabadidő magamnak. Amikor 4 éve megszületett a lányom, non-stop szoptattam. Szó szerint. Az első két hónapban semmi mást nem csináltam. Akkor mozdultam ki először egyedül a lakásból, amikor kiderült, hogy kell a gyereknek egy kis tápszer is, mert nem elég az anyatej. És a tápszert apa is el tudta készíteni. Amíg benne voltam ebben a non-stop szoptatós ( utólag egyébként egy rózsaszín mennyországnak tűnik) időszakban, fel sem tűnt, hogy hullafáradt vagyok, fáj minden végtagom, a nyakam merev. Az első szabad órámban még lelkiismeret-furdalásom is volt, pedig semmi rosszat nem csináltam, csak elmentem pilatesre, hogy újra tudjam mozgatni a bemerevedett nyakam. Szóval anyaként könnyen mindent alárendelünk annak a nagyon is klassz érzésnek, hogy a gyereknek szüksége van ránk. De időnként kibírja, ha félórát más is vigyáz rá. Azért mert anyukák leszünk, nem kell minden korábbi álatlunk kedvelt tevékenységről lemondani. Jógázni már nem tudok hetente többször eljárni, de itthon minden nap, másnap előveszem a jógaszőnyegem. Elkedztem rajzolni, most jó hogy világos van este, időnként fürdésidőben futni járok.
2. Nem marad ki a reggeli! Valószínűleg nem én leszek az egyetlen, akinek hasonló tapasztalata van az életben. Ahogy a gyerekeknél is megfigyelhető a szénhidráthiányos állapot ( jönnek a hisztik, nyűgösség), ugyanez van a felnőtteknél is. A reggeleket egyébként is sokan stressznek élik meg, pláne az, ha még nem is eszünk. Sokan persze felszisszenek, hogy ok, de mikor és hogyan. Én sokszor a reggelit már összekészítem este : kiadagolom a zabpelyhet egy fedeles dobozba a joghurtommal, gyümölccsel és reggel csak be kell érte nyúlni a hűtőbe. Ez este 3 perc elfoglaltság, de reggel aranyat ér, amikor 2 gyerekbe próbálok életet verni, hogy elindulhassunk az oviba.
3. Levegőre! Amikor  a nagyobbik gyerek született, akkor fogadtam meg, hogy naponta legalaább 1 óra kell a gyereknek kint a levegőn. És igazából nekem is jót tesz :-). Zuhogó esőben nem megyek ki velük, de szemerkélő esőben simán jön a gumicsizma és ugrálhat a nagyobb a pocsolyában. Muszály dolognak élem meg néha, de az én hangulatommal is csodákat művel, hogy levegőn vagyok.
4. Korán lefekszem. Persze könnyen beszélek, mert fél 9 körül kidől mind a két gyerekem és van, hogy 10 óra körül én is. De a korán, mindenkinél más. Azt is tudom, hogy nem alvó gyerek mellett sok anyuka este próbálja magát utolérni mindennel. De ha tudatosan figyelünk arra, hogy mennyit is számít, ha kipihenjük magunkat, akkor rájövünk, hogy fél óra plusz alvás, csodákra képes. Persze nálunk is van fogzós időszak, amikor nincs sok alvás éjszaka, de ez a hasznos és jó szokás kialakítása a normálisabb napokra vonatkozik :-)
5. Elég vizet iszom (vagy mégtöbbet). A mi nyűgösségünk, fáradtságunk, idegességünk is sokszor ilyen apróságokon múlik, hogy elegendő vizet, jobb minőségű folyadékot igyunk. Hogy a gyerekre is hat, ha nem iszik eleget, ez nálunk felnőtteknél sincs másképp. Akinek gondot okoz, hogy figyelje a napi adagot, az okostelefonra letöltött appal, hűtőre kitett emlékeztetővel stb. tud segíteni magán. Nekem már az sokat segít, hogy van egy fél literes  poharam és nagyob pohárból többet vizet iszom.
6. Listákat írok. Ciki, nem ciki, de mióta gyerekem van, én mindent elfelejtek. Van bevásárló listám másnapra;  van listám arról hogy mit kell majd az Ikeában venni, ha eljutok; listát írok arról, hogy minek örülne majd a gyerek szülinapra; a napi, heti, havi  teendők benne vannak a naptáramban ( ágyneműcsere, mosogatógépbe sót tölteni, mikor jön a védőnő, mikor kell a fogorvoshoz időpont miatt telefonálni stb. ). Korábban papíroztam, de az utóbbi egy-két évben egyre inkább telefon párti lettem. És hogy ez miért jó? Nem agyalok, hanem akkor, amikor jön egy feladat, bepötyögöm a telefonba és aznap, mikor aktuális reggel ott van a teendő-lista a telefonom képernyőjén.
7. Hagyok a fenébe mindent! A kisebbik gyerekem iszonyatosan anyás, bújos. Vele néha csak ülünk a fotelben és bújunk. Mivel a nagyobb nem ilyen, ő mindig türelmesen megvárja, hogy befejezzem, amit épp csinálok, ezért az a hagyok mindent, úgyis megvárnak a dolgok, ez egy másfél éve került nálam képbe. Van, hogy a reggeli készülődés közben kell mesét olvasnom, vagy fürdőtakarítás közben unja meg a kicsi, hogy vele nem foglakozom és akkor ülünk le 3 percre bújni. És még mindig itt vagyok, nem állt meg ezektől az élet, nekik meg akkor és ott fontos az a 3 perc.
8. Napi 15 perc. Ha másra nincs is idő, ennyit érdemes magunkra szánni és ennyit muszály is. Mindegy, hogy ez 15 perc olvasás, rajzolgatás, kanapén heverészés, delutáni kávézás....de olyan legyen, ami nekünk jól esik és kapcsoljon ki az agyunk a napi mókuskerékből. Ennyi idő is csodákat művel, ha ezt a 15 percet meg is éljük és tudatosan készülünk rá. Néha nehéz, nekem sem sikerül, főleg hogy általában este van egy kis időm, amikor apuka hazaér, de akkor önző vagyok és nekem is kell a 15 perc.
9. Beszélek róla. Sokaknak kívülről ez az egész rózsaszín cukormáznak tűnik a cuki ruhában járó gyerekekkel, akik nagyon édesek és szófogadóak (mások társaságában pláne). De otthon a négy fal között szerintem mindenki, én biztosan kapok néha agyvérzést a gyerekeim hülységeitől. És nem kell nagy dolgokra gondolni, de ki tud akasztani amikor már húszor kértem valamit a négyévesemtől és és ő huszonegyedik kérésre csak elkezd iszonyatos hangon bömbölni, vagy amikor a másfél évesem szimplán egész nap nyafog a fogzás miatt. Ezek iszonyatosan lefárasztják az embert. Tudom, én sem értettem mi ebben a fárasztó, de ha évek óta ez van napi 24 órában, akkor kis hülyeségeken tud fennakadni az ember és a nagy dolgok meg már nem is fontosak. De ami a lényeg, hogy beszélek ezekről. Nem teszek úgy, mintha mindig minden szuper-rózsaszín lenne. És ha másért nem is jó, akkor nekem jót tesz, hogy hangosan elmondom ezeket az apró kis hülységeket.